Vége, 13:34
Antal Árpád polgármesterjelölt elmondta: azt látta, hogy sok a probléma a városban, ezek nagyrészét azonban minimális odafigyeléssel meg lehet oldani. Azok az emberek akikkel a 24 óra alatt találkozott nyitottak és szolidárisak voltak. Antal Árpád megköszönte minden sepsiszentgyörgyinek, hogy partnere volt a 24 órás kampány alatt. Erre a magatartásra számít a választások után is. Illetve ezt igéri ő is. Klikk a bejegyzésre a folytatáshoz!
Elkezdődött a sajtótájékoztató, 12:41
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármestere, - izé bocsánat - polgármesterjelöltje bevonult a sajtótájékoztatóra. Természetesen a még lélegző kampánystáb-tagok és a sajtó társaságában. Most is zajlik. Kivárunk.
Készülődünk a sajtótájékoztatóra, 12:19
Most futott be a hír, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt egyházfőkkel való tanácskozása befejeződött. A program elhúzódott, az idő szorít így sajnálattal közöljük, de elmarad a konyhalátogatás. Svájci időszámítás szerint 10 perc múlva kezdődik a sajtótájékoztató, ami pontot tesz ránk. Hamarosan videók.
Hölgyeim és uraim: friss fotók
Elkészültünk legújabb galériánkkal. Kronológiája: éjszaka, hajnal, reggel. Türelmüket kérjük, hamarosan a videókat is frissítjük. A folytatásért klikkeljen a bejegyzésre.
Antal Árpád has left the building, 10:46
A csapatot rövid időre hátrahagyta a jelölt. 11 órától a Park Vendéglőben a városi RMDSZ által szervezet szervezte találkozó kezdődik a helyi egyházi vezetőkkel. Antal Árpi még bírja. Visszatérte után a város szociális konyháján terepezünk. Fáradtak vagyunk.
Szünet, 10:16
A csapat visszaért a kampányhivatalba és pihen. Beszélik a látottakat, hallottakat. Előkerül a friss napi újság is, szemlélgetik. Kávéillat van. Egy csapattárs enyhe szédülésre panaszkodik. De semmi komoly, csupán enni is kell. Meg aludni.
Anyaotthon, 09:25
Oltemző utca, a város széle. Kerülőút. Itt működik egy átmeneti jellegű szállás, egyedülálló anyák számára. Árpi és a körülötte gravitáló fáradt csapat beszélget egy kismamával. A hölgy panaszolja: nehéz egyedül a gyerekkel, a fizetés pedig túl kicsi ahhoz, hogy kölcsönt tudjon felvenni lakásvásárlásra.
Sing-sing, 08:55
A Sing-singnek becézett szociális lakásokból álló otthonban különféle profilú szállás működik: éjszakai átmeneti szállás és szociális alapon kiutalt lakrészek. Az ötödiken sürgősségi gyerekközpont működik. A csapat megállapítja: a körülmények teljesen lehangolóak. Továbbmennek az anyaotthonba.
Kilyén, 08:35
Megérkeztek Kilyénbe. Meglátogatják a felújítás alatt lévő, a súlyosan fogyatékosoknak otthont adó kúriát. A munkálatok folynak. Rövid csevegés a szembejövőkkel, majd indulnak vissza a városba.
Kilyén felé félúton, 08:29
Szotyor után a Kilyén felé vezető utat vették nyakukba. Tudósítónk jelenti: a két falu közötti mezőn, az út mentén, szóba elegyedtek egy idős úrral. Aki korán kel, aranyat lel mondhatnánk.
Szotyor, 08:16
A város ezen településrésze valójában faluként funkcionál. Az emberek bár hivatalosan városon élnek, a körülmények mást mutatnak. Egy szotyori lakós kifejti a kampánystábnak: "a föld megtart, eltart és eltakar." Az emberek túlnyomó többsége önfenntartó módon, mezőgazdaságból él.
Csuka, 08:02
Leporolva a lisztet magukról, a csapat és jelöltje becélozták az állomási tavat. Korán kelő halászokra lestek. Egy pecázó kifejtette: jól megy a pecó, van kapás, a csukát pedig imádja. Búcsúzás, a kampánymaraton Szotyor felé veszi az útját. Tudósítónk jelenti: hideg van.
Kenyérhordás, 07:45
A központban levő bevásárlóüzletben a csapat kenyérhordásba kezdett. Újra felpörögtek az események.
Újabb videóval jelentkeztünk
A bowlingozáson készült. A folytatásért klikkeljen a bejegyzésre.
A kampánystáb időjárásjelentése-horoszkóppal, 07:32
Verőfényes reggel Sepsiszentgyörgyön. Besüt a nap a városba és így ahogy nézzük legalább kábé déli 12-ig ez így is marad. Ideális éghajlati viszonyok egy 24 órás kapmánymaratonhoz. A mi horoszkópunk egészen más rendszeren alapul, de íme: gyakori jelenség lesz a választási kampány. Elöre szólunk, ne csodálkozzanak.
A 8-as buszjárat, 06:42
Antal Árpád és csapata buszozik. Az Újnegyedtől a 8-ason legurultak a Ramboxig (a város másik fele, sőt a vége). Zsivaj de útközben az emberek megszólították a jelöltet. Árpi tudósít: "Mindannyiunk örömére az utasok témában voltak a 24 órás kampánymaratoni akciót illetően. Kérdezősködtek milyen volt, merre jártunk, mit láttunk, mit csináltunk az éjszaka. Jó hangulatban meséltünk." A csapat most a központba tart, társadalmi munkában kenyérkihordás köve...
Megvirradt, 05:15
Nem pont most, de immár véglegesen. Ébredezik a város. A csapat éppen az állomáson tartózkodik. Felüti fejét a fáradtság, ez az a mélypont. Ennél már csak jobb lesz.
Sepregetés 4: Antal Árpád kiszállt, 04:41
A polgármesterjelöltünk végre kiszállt az autóból. A stáb szerint ha már ennyire élvezi, igazán meglephetnék szülinapjára egy ilyen szerkezettel. Elindultak újra az állomás felé.
Sepregetés 3: jelentjük az utak tiszták, 04:36
Most érkezett: a csapat végigkövette a sepregető autót, benne a jelölttel, keresztül-kasul a városon. Végigmasíroztak az Oltmező (békebeli Lenin negyed), a Csíki negyeden és a városközponton. Helyszíni szemle első kézből: jelentjük, az utak tiszták!
Sepregetés 2: már vagy 20 perce pucolnak, 04:33
Tudósítónk jelenti: "Árpi biztosan nagyon élvezi a sepregetést, mert egy jó 20 perce az autóban van. Sajnos többet és közelebbit nem tudok mondani, hiszen mi csak követjük őket. De majd megkérdezzük amint leszáll a gépről".
Sepregetés 1: Antal Árpád tisztítja a várost, 04:19
A csapat utolérte a tisztasági különítményt. Az autó feltartóztathatatlanul tisztítja a várost. Antal Árpád felkapaszkodik, beül a soför mellé. Pucolják a géppel az utcákat, közben beszélgetnek.
Tega bázis, 04:02
Jelentik, a gépek már kimentek. Nem adják fel, utolérnék a városban. Hajnalban takarítják a várost.
Bővült a fotógaléria
Frissültünk. Pillanatképek a kampánymaratonról. A folytatáshoz klikkeljen a bejegyzésre.
Továbbmennek, 03:56
Antal Árpád és a maratoni stáb befejezve az éjjeli csemegézést, elindult a Tega, a város köztisztasági vállalata felé. A munkások 4-kor kezdenek, ott akarnak lenni.
Rendkívüli, 03:31
Piknik a központi parkban. A csapat a Konzultációs sátornál falatozik. Kifli, szalámi, végre sajt és joghurt. Csendben csámcsognak.
Non-stop shop, 03:12
A fiúk-lányok Antal Árpáddal az élen járják az éjjel-nappali üzleteket. A Konzultációs sátorral szembeni közértig jutottak el. A csapat kólát és csokit tankol. Antal Árpád többedmagával kötetlen hangulatban az elárusítónőkkel cseveg. Erről-arról.
Újra videó: interjú a Sepsi Rádióban
Antal Árpád ezuttal a rádióból jelentkezik, videón. Klikkeljen a bejegyzésre a folytatáshoz.
Restart, 02:46
A csapat kikávézta és kicsevegte magát. Újult erővel lendülnek az éjjel-nappalik felé.
Két, még frissebb videó!
A stáb közben folyamatosan dolgozik. Készen áll két új Youtube videó. Egyik a Dózsa György utcában kialakult spontán lakósági fórumon, másik Vass Ildikóval közösen megszaladt távról készült. Önöknek ajánljuk! Klikkeljen a bejegyzésre a folytatáshoz.
Kis pihenő, 01:41
Vége a szociókriminek. Antal Árpád és a kampánysereg egy benzinkútnál bekávézik. Még bírjuk!
Közbiztonságban 5, 01:23
14-18, párban járőrőző rendőr teljesít szolgálatot éjszakánként. A rendőrfőnök: "Nagyon kevés egy ekkora városhoz. A kamerás monitorizálás nagyon sok problémát megoldana. A közbiztonság szempontjából ez fontos lehetne." Akár.
Közbiztonságban 4, 01:19
"Az éjszakai járőrőzésekkel gondok vannak. Kevés a rendőr. Hasznos lenne, ha több csendőr segítené a rendőrök munkáját." - mondja a szerv.
Közbiztonságban 3, 01:15
Nefene. Mégsem lesz járőrőzés. De hajnali negyed kettőkor a kampánycsapat bűntudat nélkül közelebről is megnézhet egy járőrautót. Zsír új autók. Hogyan telhet egy ilyenben a járőr mindennapja?
Közbiztonságban 2, 01:11
A helyszínről: "Örvendünk, talán megengedik és egy kört visznek majd a járőrautóval. Na-na, közben kliensek érkeztek. Elkaptak egy körözöttet. Úrmörít dzsenerál, ahogy a főnök mondja." - így a helyszínről.
Közbiztonságban 1, 01:04
Minden okés: "Totul este sub control". A parancsnok kifejtette, jó az együttműködés az önkormányzatnak alárendelt közösségi rendőrséggel. Ez az önkormányzás szempontjából fontos. Tudósítónk sajnálkozva mondja: "Hát a fogdát nem fogják ma megmutatni."
Megérkeztek a rendőrségre, 01:02
Tudósítónk jelenti, megérkeztek a rendőrségre. Az udvaron vannak. Az illetékes szerv tájékoztja a csapatot a legfontosabb problémákról. Figyelnek.
A kórházból egyenesen a rendőrségre, 00:49
A csapat elhagyta a kórházat. Antal Árpád vérnyomása rendben. A miénk is. Útközben még két szót váltottak a kapusszobánál. Tudósítónk lelkesen közli: "Irány a rendőrség. Izgalmas lesz, mint ahogy megtudtuk a sürgősségen, ma mozgalmas éjszakájuk van a rendőröknek."
Mentősök 2, 00:34
Tudósítónk helyszíni riportja folytatódik: az egyik mentős most épp megmutatja, mit tud egy jól felszerelt mentőautó. "Az a gond, hogy Romániában nincs országos mentőszolgálat, mint más országokban. Ez megnehezíti a dolgunkat. Így minden megyei ambulancia maga kell megoldja a dolgát, úgy ahogy azt tudja-" - fejti ki neki az egyik mentős.
Mentősök 1, 00:31
Tudósítónk: "A mentősöknél vagyunk. Azt mondják ma egyelőre csend van. Pedig több mint tíz személyt hoztak be Gidófalváról (verekedés volt). Négy autó dolgozik éjjelente. Ők szolgálják ki a várost és egy harminc kilométernyi körzetet. A számok nyelvén, évente kábé 13.000 beteget szállítanak.
A sürgősségről 3, 00:27
A szolgálatos orvos azt mondja, hogy nagyon nehéz ilyen körülmények közepette dolgozni. Ő is elmenne, ha tehetné. A csapat elbúcsuzik, kijöttek: "Megyünk a mentősökhöz."
A sürgősségről 2, 00:22
A sürgősségen pontosan öt személy látja el az éjszakai szolgálatot. Megszokott módon Barót, Kézdi és Kovászna eseteit is ide hozzák. Megerősítik és nyomatékosítják: nagyon kicsi a hely. Ha egyszerre három mentő jön be, már túlzsúfolttá válik a sürgősség.
A sürgősségről 1, 00:12
"Kábé tíz egézségügyi dolgozó fogadja az épületben. Most mesélik, hogy ezelött egy órával éppen létszámukkal megegyező sérülteket hoztak be. Verekedés volt az egyik közeli faluban." Ezt már nem olvassák a holnapi újságban, lekéstük a lapzártát. Tudósítónk: "A kórházi dolgozók azt mondják, legnagyobb problémájuk a helyszűke. Bővíteni vagy egy új épületet kellene építeni a sürgősségi osztálynak. Sepsiszentgyörgyön négy kisebb szobába vannak be...
A kórház elött, 00:08
A csapat egyelőre a kórház elött áll és vár, a kapunál. Kijött a szolgálatos orvos. "Megyünk hátra a sürgősségre" - így a tudósítónk.
Hurrá félidő, 24:00
Itt és most a félidő. A csapat éppen utazik a kórház dombján fölfele.
Pékség után - sürgősség fele, 23:54
Tudósítónk: "a pékséget maguk mögött hagytuk. Irány a következő helyszín. Cél: a kórház sürgősségi osztálya." Közben a város elcsendesedett. Éjjel van.
Félidő lesz, 23:48
Lassan elérkezünk a felezőidőhöz. Félidő. Közeledünk. Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi RMDSZ polgármesterjelölt jól bírta az első 12 órát. "A csapat is lelkes"- jelentik helyszínről.
A pékekkel, 23:45
A fehérköpenyes jelölt elvegyül a pékek egyszínű sorában. Szóba áll két pékkel, akik éppen a massza keverését felügyelik. Két váltásban dolgoznak. Éjjel-nappal. És csak a saját üzlethálózatukba szállítanak. Egy éjszaka alatt több mint 800 kenyeret készítenek. "Amúgy a kedvenc kenyerem a Gecse féle kenyér. Most legalább láttam, hogyan készül." - teszi hozzá Antal Árpád.
Megérkeztek a pékségbe, 23:39
Épségben megérkeztek. A jelölti máris felveszi a pékek fehér köpenyét és nekilendül a gyártási sornak.
Taxi 3: kellene még 3 villanyrendőr, 23:30
Antal Árpád kiszállt a taxiból. A taxisofőr azt mondja, legalább még három helyre kellene villanyrendőr. Természetesen az utak állapotára panaszkodik. Pillanatra a csapat megáll a konzultációs sátornál. Éppen fiatalok írják fel óhajukat a kiállított üzenőfalra. Könnyebben szeretnének lakáshoz jutni. A csapat indul a következő helyszínre, a pékségbe. A kampányhivatalban eközben odarakták a kávét.
Taxi 2: szubjektív jelentés a Csíki negyedből, 23:21
"Azt hiszem a taxis megmutatja a legrosszab utcákat a városban. Ez biztos, mert körbevisz a leggödrösebb utakon. A Csíki negyedben vagyunk. Árpi még mindig a taxiban tájékozódik. Mi megpróbáljuk tartani a tempót." - közlik a helyszínről.
Taxi 1: Antal Árpád a taxiban, 23:17
Jelöltünk elindult. Beült egy taxiba. Elhajtottak. A csapat utánna, követik.
Irány a központ, 23:11
A kiadós bowling-parti után a csapat, a jelölttel az élen elindult a központ fele. Az éjjeli műszakban dolgozó taxisokkal fognak találkozni.
Új videó - A babakocsis sétáról
Elkészültünk egy újabb videóval. Kövesse Antal Árpád RMDSZ polgármesterjelöltet kampánymaratonján. Klikkeljen a bejegyzésre a folytatáshoz.
RMDSZ polgármesterjelölt lett a győztes, 22:49
Helyszíni tudósítónk jelenti: "Hosszas és idegtépő harc után, de jelöltünk bizony rávert a csapat többi tagjára. Ő nyert".
Az esti program: bowlingozás, 22:20
Verseny alakult ki Antal Árpád és a kampánystáb között. Bowlingoznak. Tudósítónk jelenti, Antal Árpád idáig nem dobott semmit, egy bábut sem sikerült levernie. "Pillanat, most újra dobni készül! Sikerült!" És valóban, a háttérzajból kivehető, találat volt.
Választási műsor a Sepsi rádióban, 21:17
Antal Árpád a mai nap eseményeiről és személyes tapasztalatairól számol be előben. Az érdeklődök sms-ben vagy a rádió yahoo messengeres id-jén (sepsiradio) tehetik fel kérdéseiket. Itt megnézhetik akár élőben is, webkamerán.
Pár perc pihenés, 20:15
Antal Árpád és csapata hűsítők társaságában összeültek egy rövid kampánygyülésre a Tribel FF nevű vendéglő teraszán. Kicsit kifújják magukat.
Vacsora Kisgyörgy Zoltánnal, 19:15
Antal Árpád polgármesterjelölt találkozott Kisgyörgy Zoltánnal, Sepsiszentgyörgy köztiszteletben álló személyiségével. Vacsora közben arról beszélgettek, hogy milyen a közhangulat Háromszéken. A kampánymaraton folyatódik.
Friss fotógallériák és videó a kampánystartról
Frissítettük a képanyagot két gallériával. Kérjük, tekintse meg. Amellett elkészült az első, a kampány startját bemutató videóanyag. Klikkeljen a bejegyzésre és kövesse a linkcsomagot!
Szaladás után, 18:24
Vass Ildikó: "Árpi nagyon jól bírja, jó kondicióban van. Csodálkozom, hogy a sok kampány mellett van ideje még sportolni is". Antal Árpád: "Nagyon jó volt ez a szaladás, feldobott. Meggyőztél a rendszeres mozgás fontosságáról. Legalább hetente két-három alkalommal kijövök én is szaladni." Csokit rágnak, tudósítónk közben melegít a pálya szélén.
Gyepen, 18:15
"Kijutottunk a pályára" - közli helyszíni tudósítónk. Antal Árpád és a népes kampányserege megérkezett a városi atlétikai pályához. Időközben megérkezik Vass Ildikó, a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat csillaga. Antal Árpáddal szaladni készülnek. Bemelegítés és elkezdik az első kört.
Új és friss képanyag hamarosan!
Friss képek! Végigkövethetik Antal Árpád polgármesterjelölt pillanatfelvételeit kampánymaratonról. Rövid időn belül videóanyagot is megnézhetnek.
Erdő utcában szól a betonkeverő, 17:46
Tudósítónk: az egyik udvarban új ház épül, most készül az alap. Szorgos kezek, füttyszó és a háttérben szól a kézi betonkeverő. A tuladonos mondja: " Hát itt nagy gondot jelent az aszfalt és a csatornázás hiánya. Most már tényleg meg kellene oldani".
Erdő utca: gyerekszáj, 17:27
"Itt mikor esik az eső az öt kilós iskolatáskával alig tudunk suliba menni" - mondta egy negyedikes, szőke kislány.
Dózsa György update, 17:21
A lakók elmondták, az aszfaltozás mellett, jelentős gondot okoz számukra a közművesítés hiánya. Immár több mint 20 éve hiába várják. Antal Árpád megígérte, utánanéz a problémának és elkérte az utcafelelős számát, akit szerdán felhív ebben az ügyben.
Spontán lakossági fórum alakult ki a Dózsa György utcában, 17:15
A csapatot, nagy meglepetésre, körülbelül 30 lakó fogadja a Dózsa György utcában. Antal Árpád: "Önök nem is kell mondják, magam is látom mi itt az elsődleges probléma. Az útburkolat tönrement, ezt ki kell javítani." Helyszíni tudósítónk szerint valóságos lakossági fórum alakult ki az egybegyűltekkel.
Baba-ügy 3: update, 16:38
Nem "bababarát" Sepsiszentgyörgy, mondta polgármesterjelöltünk, Antal Árpád. Amellett, hogy rosszak, széttöredezettek a járdák, még az átjárók ("zebrák") sincsenek megfestve mindenhol. Az autósok így kevesebb hajlandóságot mutatnak a lassításra. Emellett nincs mindenhol kiépítve a babakocsi vagy a tolókocsi számára a járdalehajtó sem. Sőt, egészen forgalmas helyeken is hiányzik. Zavaró még, hogy a nemrég elhelyezett térkövezet (másnéven "piskóta") már r...
Baba-ügy 2: rázós-babakocsis kaland, 16:23
A N. Iorga utcáról jelentés. Antal Árpád: "A babakocsival történő sétálás rázós kaland errefele. A járdák itt is le vannak pusztulva, nehezen lehet tolni, folyamatosan elakad a babakocsi kereke. Ráadásul még rázza is a kocsit a járda." Útközben kismamákkal társalogva megtudták: csak egyetlen bébihinta létezik az egész városban. Az Erzsébet-parki játszótéren a kismamák 20-30 percet állnak sorba, hogy 2 percre meghintáztassák kicsinyeiket.
Baba-ügy 1: babakocsis séta, 16:03
Antal Árpád (igen, a csapat is) és egy anyuka babakocsis sétát tesz az Európa-tértől egészen a központi Erzsébet-parkig. Szépen, nyugisan haladnak.
Állomás negyed 6: még mindig, 15: 34
Antal Árpád és csapata huzamosabb ideje az állomás környékén tartózkodik. A járókelőkkel beszélgetve nyomatékosan a jelöltünk tudtára adták: az itt lakók jó néven vennék, ha feljavítanák az Olt-hídat.
Állomás negyed 5: iparzóna, 15:10
A város ipari telephelye felé vezető úton a csapat munkából haza és a munkába igyekvő sepsiszentgyörgyiekkel találkozott. A megszólalók több új és jobb munkahelyet szeretnének. Elhangzott az elmúlt időben leépült a város ipara, de újabban érkeznek a befektetők. Ezekből kellene minél több. Másrészt ismét felvetődött az állomás negyedi közvilágítás, esti műszakban ugyanis kellemetlen sötétségben sietni a munkahelyre.
Kampánystáb-gyűlés Kelemen Hunorral, 14:45
Antal Árpád, a 24 órás kampánymaratoni bajnokjelölt találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ országos kampányvezetőjével. A rövid megbeszélésen körbeültek és tapasztalatcsere "történt".
Új fotók, folytatjuk
Tessék csak nézelődni!
Állomás negyed 4: süt a nap, 14:32
Úgy tűnik, még az időjárás is Antal Árpád 24 órás kampánymaratonjának drukkol. Szerintünk kellemes, meleg, sétálásra kiváló idő lesz egész nap. Igaz, este várhatóan lehül, de ez nem szegi a kedvét senkinek: a csapat pót-pulcsival is fel van vértezve.
Állomás 3: új játszóterek, 14:28
Megtudtuk, az Állomás negyedben megújulnak a játszóterek, sőt újak is készülnek. Mindez már jövő hónapra. A gyerekzsivalynak fából készült, eurokonform játékterek adnak majd otthont.
Állomás negyed 2: közvilágítási gondok, 14:13
Gond van a közvilágítással az állomás környékén. Ezt az odasereglett lakók is megemlítették. Az égők ki vannak égve, az oszlopok régiek, öregek, nem működnek megfelelően. Este a környék nem igazán bizalomkeltő. Antal Árpád a konzultációs program információi alapján, ismerve a gondot kihívta a helyszínre az elektromos művek (a RENEL) képviselőjét. Elhangzott, zajlik egy modernizációs program és ígéretet kaptak, hamarosan oszlopokat cserélnek és egycsap...
Állomás negyed 1: munkalátogatás, 14:02
Antal Árpád és csapata az állomás negyedi tömbházfelújítási, illetve hőszigetelési munkálatok forgatagához érkezett. Dulányi Enikő projektfelelős bemutatta a már elért eredményeket és a további terveket: kívülről állvány végig minden tömbházon, blokklakáson. Nem több és nem kevesebb, mint 23 lépcsőház fogott össze, ebből már hat készen is van. Kívülről hőszigetelnek, felülről tetőt javítanak, belülről kicserélik a nyílászárókat (magyarul te...
Képvilág a kampánymaraton első órájáról
Képanyaggal szolgálunk.
Még kajálnak, 13:04
Evés közben magyar ember nem beszél.
Kajálás a Bisztróban, 12:55
A csapat megállt a Bisztróban. Kajálás, szendvicselés lesz. Jelentik: "Időben vagyunk".
A Sugás áruház melletti építőtelepen, 12:46
Valamit építenek, látszik a nyoma, de a melósok éppen delelnek. Antal Árpád: csak egy sepsiszentgyörgyi közülük, a többi a környező falvakból ingázik. Éppen bankot építenek. Árpádnak mondja egy bajuszos mester: "Túl sok bank és templom épül errefele, ideje lenne néhány gyárat is felhúzni." Ők szívesen elvállalnák.
Túl sok a taxi, kevés a parkolóhely, 12:35
A taxistandnál megállt a csapat. Jelöltünk szóba áll a sofőr urakkal. Mondják, túl kevés a parkólóhely, sőt egyikük szerint taxiból is túlzottan sok van. Így nehéz megélni belőle.
Kevés parkolóhely versus sok autó, 12:29
Antal Árpád szóba elegyedett a piacon szolgáló parkolóőrrel. Kérdezősködik, hogyan látja Berci bácsi, milyenek itt a parkolási feltételek? Válasz: sajnos zsúfolt, nincs elég parkolóhely, szerte-széjjel parkíroznak. Igaz, az is lehet, hogy túl sok az autó. Bicikli?
Piacon 2: hús-hús-hús, 12:23
Betértek a henteshez. Antal Árpád érdeklődik: drágul a hús?
Piacon 1, 12:19
Háttérzajként a piac. Jelentik: a piacon vagyunk, Árpi hagymát és murkot vásárol egy illyefalvi árustól, diskurál. A csapat almát és banánt kap. Sajtot és ordát pedig nem.
Elindultak, 12:01
A 24 órás kampány beindult. A központi Erzsébet-parkban felállított sátortól startolt Antal Árpád és a csapat. Rendületlenül tartanak a központi piac fele. A hangulat jó. Információink szerint süt a nap.
Start előtt a 24-órás kampánymaraton
Hajrá! Antal Árpád és a csapat készen áll.







